A Közel-Kelet ázsiai arab térfele hosszú évek óta fortyogó katlan. Irak és Szíria ma már oda jutott, hogy államként való létezésük is kérdésessé vált. 

Etnikai és vallási törésvonalak, mesterséges államhatárok

A hidegháború idején mindkét ország az „arab szocializmust” megvalósító szekuláris diktatúraként működött. Szíriában a síita vallás „liberális” irányzatának tekintett aleviták, Irakban a szunnita arabok (mindkét esetben egy kisebbség) jelentették az állampárt hatalmi bázisát. A központi állam bukása, illetve megrendülése után mindkét országban kiteljesedett a vallási és etnikai darabolódás. Kérdés, hogy a végzetesnek látszó folyamatok után fennmaradhatnak-e azok az országhatárok, amelyeket – az Oszmán Birodalom összeomlása utáni helyzetre készülve – a gyarmatosító nagyhatalmak, Anglia és Franciaország alakítottak ki az 1916-ban kötött Sykes-Picot egyezménnyel, tekintet nélkül a nemzetiségi, nyelvi és vallási törésvonalakra.

Döntő szerepe lehet a térség sorsának alakulásában az országgal nem rendelkező kurdoknak is. Legnagyobb közösségük Törökországban él, ahol több évtizedes fegyveres harc után végre okkal remélhető a tartós béke megteremtése. Irak északi részén kvázi-független államként működik a Kurd Regionális Önkormányzat (KRG), hosszú évek óta Törökország legfontosabb térségbeli szövetségeseként. (Már akkor is így volt, amikor Törökországban a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) nevű terrorszervezet még véres harcot folytatott az állam és a török lakosság ellen.) Ahogy azt a Geopolitika – Eurázsia blog egy tavaly nyári bejegyzése már előre jelezte: a remélt megbékélés és a KRG-vel kialakított együttműködés olyan erős török-kurd tengelyt hozhat létre, amely döntő befolyást gyakorolhat a térség sorsára.

Törökország, Irán és Szaúd-Arábia hatalmi háromszöge

A térségben három regionális hatalom: Törökország, Irán és Szaúd-Arábia szerepét kell kiemelnünk. A síita-szunnita konfliktusban a szaúdi-iráni szembenállás évtizrdek óta meghatározó. Törökország 2002-ben szakított az önkéntes külpolitikaI elszigeteltséggel. Újraértékelték az oszmán múltat és annak politikai örökségét, kinyitották dinamikusan növekvő gazdaságukat a világra, és aktív külpolitikai szereplővé léptek elő.

A török külpolitika első látásra zavarba ejtő. Egyfelől Szaúd-Arábiával együtt „szunnita tengelyt” hoznának létre az iráni befolyással szemben, másfelől a perzsa állammal pragmatikus alapon továbbra is együttműködnek, célul tűzve ki a vallási ellentétek enyhítését is. Reális forgatókönyv lehet, hogy Ankara a szaúdi és iráni ellentéteket egymással kiegyensúlyozva növeli befolyását a geopolitikai térben, a „Pax Turkica” jegyében.

Recep Tayyip Erdoğan török államfő, korábban miniszterelnök – aki korábban korábban kilendítette a holtpontról a fagyos török-szír viszonyt – Basar El-Asszad és rendszere elszánt ellenfelévé vált. A fordulópontot az „Arab Tavasz” jegyében kirobbant tüntetések és az arra adott brutális kormányzati válasz jelentette, ami lázadássá eszkalálta az eseményeket. Erdoğan először a demokratizálásról akarta meggyőzni Asszadot, majd – ennek elutasítása után – a lemondását követelők mellé állt. Törökország az iraki konfliktustól eddig távol tartotta magát, az elmúlt hónapban azonban ebben is jelentős elmozdulás történt.

Az ISIS térnyerésének hatása

A magát „Iszlám Államnak” nevező militáns terrorszervezet megerősödése és térfoglalása gyökeres változásokat hozott a térségben. Az ISIS a hatalmi vákuumot aknázta ki saját terjeszkedésére, máig nem tisztázott támogatói háttérrel. Vallási-ideológiai felfogásukat – amit minden jelenős muzulmán hittudós elítélt, az iszlámra hivatkozó erőszakkal együtt – a vahabitáktól és szalafitáktól merítették, a legvadabb szélsőségig fokozva azok radikális fundamentalizmusát. Az ISIS viharos gyorsasággal tört előre, kihasználva azt az elégedetlenséget, amit az iraki szunnita lakosság körében a síita kizárólagosságra törekvő kormány intézkedései váltottak ki. A megszállt területeken kíméletlen mészárlásba és üldözésbe kezdtek, amelynek keresztények, síiták, szufik és jazidik estek áldozatául. Brutális kegyetlenséggel hoztak létre egy szinte homogén szunnita területet, jókora szeletet hasítva ki Irak és Szíria területéből. Az átélt borzalmak után kétséges, hogy a térség etnikai és vallási sokszínűsége helyreállhat-e az ISIS fegyveres legyőzése után.

A jövő elkezdődött?

Az elmúlt hónapok eseményei geopolitikai fordulópontot jelenthetnek a térségben.

A PKK kurd terrorszervezet vezetője két év fegyverszünet után fegyverletételre szólította fel követőit. A török kormány gőzerővel dolgozik azon, hogy megszülessen a nagy történelmi megbékélés.

Török és amerikai katonai szakértők elkezdték a szír ellenzék mérsékelt szárnyának felfegyverzését és kiképzését, ami egyben az ISIS elleni török katonai fellépés egyik előfeltétele is volt. Törökország átengedte dél-kelet-anatóliai légibázisát a terrorszervezet elleni légicsapások indítására, a Moszul visszafoglalására induló hadműveletben pedig közvetlen török részvétel várható.

Kirkuk sikeres ostromában a síita dominanciájú, Irán által is támogatott kormányerők mellett nagy erővel vettek részt azok a síita milíciák is, amelyek irányítását közvetlenül iráni elitalakulatok parancsnokai látják el. Mindez az Egyesült Államok jóváhagyásával és katonai támogatásával, párhuzamosan a nukleáris megállapodás tető alá hozásával. 

Egyre közelebb az iraki Kurdisztán függetlenedése, török támogatással és de facto protektorátussal. Eközben a PKK lemondott nem csak a függetlenségről, de a területi autonómiáról is, ami okafogyottá teszi Ankara korábbi ellenállását az iraki kurd állam megalakulásával szemben.

Átrendeződhet a térkép

Mindezeket figyelembe véve a következő geopolitikai fejleményeket látom jó eséllyel bekövetkezőnek.

• Az ISIS-t nagyrészt megsemmisítik a koalíciós erők, területet államszerű képződményként nem fognak uralni.
• Az iraki Kurdisztán önálló állammá válhat, Törökországgal szoros szövetségben, a szíriai kurd területek esetleges csatlakozásával.
• Irak és Szíria szunnita területei egyesülhetnek, török és szaúdi felügyelettel.
• A bagdadi kormány fennhatósága a síita Dél-Irakra szorulhat vissza, még szorosabb Iráni kötődéssel.
• Az Asszad-rendszer – vezetőjével vagy nélküle – visszaszorul a tengerparti alevita törzsterületre. (Oroszország így megőrizheti támaszpontját Tartuszban, ami a nagyhatalmi alku kulcskérdése lehet.)

Ez esetben Irak nagyjából azon vonalak mentén szakadna három részre, amelyek az oszmán uralom alatt a három vilajet (Moszul, Bagdad és Baszra) határait jelentették. Az önálló alevita állam pedig már a franciák régi rendezési tervében is benne volt. A vallásilag türelmes aleviták a térség üldözött keresztényeinek is otthont adhatnak. Csakúgy, mint az a keresztény autonóm terület, amely Moszul térségében alakulhatna meg. Ennek létrejöttének esélye erősen függ a nagyhatalmak nyomásgyakorlásától és a keresztény közvélemény világméretű támogatásától.

- ht -

Az írás rövidített változata megjelent a Napi Gazdaság 2015. április 24-ei számában "Irak és Szíria: a fortyogó katlan" címmel.