Törökország először választ köztársasági elnököt közvetlenül. Az eredeti elképzelés szerint ez egyben megerősödött elnöki hatáskört is jelentett volna, de a kormányzó Igazságosság és Fejlődés Párjának (AKP) nem volt meg az ehhez szükséges alkotmánymódosításhoz a kétharmada. A hivatalban lévő, három választást egymás után megnyerő miniszterelnök, Recep Tayyip Erdoğan ennek ellenére megpályázta a köztársasági elnökséget, már csak azért is, mert lépéskényszerben volt. Az AKP belső szabályozása szerint senki nem lehet három cikluson túl se parlamenti képviselő, se miniszterelnök. A köztársasági elnökség viszont méltó folytatása lenne sikeres politikai pályafutásának – főleg, ha a következő parlamenti ciklusban sikerül az államberendezkedést is prezidenciális irányba elmozdítani.

Erdoğan népszerűsége olyan magas, hogy az egyetlen nehézséget az jelentette volna, ha a szintén népszerű Abdullah Gül, a jelenlegi elnök nem áll félre. Bár voltak ilyen találgatások is (Gül többször is tett olyan nyilatkozatot az elmúlt egy évben, ami ugyan szerény különbséggel, de más politikai világképre és attitüdre utalt Erdoğanhoz képest), ez a forgatókönyv nem valósult meg. Gül visszalépett a jelöltségtől, további politikai pályája ugyanakkor kérdéses. Bár logikusnak tűnne egy Putyin-Medvegyev helycseréhez hasonló megoldás, de Gül már kijelentette: ebben nem lesz partner, és mintha Erdoğan sem lelkesedne az ötletért. Emiatt is nyitott kérdés, hogy Erdoğan győzelme esetén ki lesz az új török miniszterelnök. Gül után a legtöbben Ahmet Davutoğlu külügyminiszterre fogadnának, akinek azonban nehézséget okozhat, hogy nem a kormányzó pártból, hanem kívülről érkezett a kormányba. Erdoğan és Gül mellett az AKP harmadik alapítója Bülent Arınç miniszterelnök-helyettes, akinek a nevét korábban se nagyon emlegették esélyesként, közelmúltbeli nagy vihart kavart kijelentései (miszerint, többek közt, a nőknek nem kellene nyilvánosan nevetniük) tovább csökkentik az esélyeit.

Az elnökválasztás külön érdekessége, hogy a két parlamenti ellenzéki párt, a szocáldemokrata CHP (Köztársasági Néppárt, az Atatürk által alapított párt) és a radikális jobboldali MHP (Nacionalista Mozgalom Pártja, amely szintén Atatürk örökösének tekinti magát) közös jelöltet állított a belföldön szinte ismeretlen, de nemzetközi tekintélynek örvendő Ekmeleddin İhsanoğlu személyében. İhsanoğlu a múlt év végéig az Iszlám Együttműködés Szervezetének (OIC) volt a vezetője, aki a szervezet élén jelentős eredményeket ért el. A meglepő a jelöltállításban az, hogy a két kemalista párt a mérsékelten iszlamista, konzervatív  Erdoğannal szemben egy szintén mérsékelten iszlamista jelöltet indít. Mintha maguk sem hinnének egy szekularista jelölt győzelmében. A harmadik jelölt a kurdok pártja (HDP) jelölte, Selahattin Demirtaş személyében. A HDP nem csak a kurdok etnikai jogaiért áll ki, hanem minden kisebbségért, valamint a zöld értékekért is. Ilyen módon inkább számít alternatív-baloldali-zöld jelöltnek, mint kurd nacionalistának.

A választások előtt készült utolsó felmérések a következő esélyeket mutatják:

Recep Tayyip Erdoğan (AKP) – 55-56%

Ekmeleddin İhsanoğlu (CHP-MHP) – 34-36%

Selahattin Demirtaş (HDP – 8-10%

A kérdés tehát csak az, hogy Erdoğannak sikerül-e már az első fordulóban győznie. A jelek szerint erre minden esélye megvan.

Akármi is lesz a végeredmény, önmagában is figyelemreméltó módon Törökországban előállt az a korábban elképzelhetetlennek tűnő helyzet, hogy az első közvetlen elnökválasztáson nem indul kemalista jelölt – két mérsékelten iszlamista-konzervatív és egy kurd politikus mérkőzik egymással. A kemalista pártok kapitulációja után a kormánypárti lapok máris „posztkemalista konszenzusról” írnak, és arról, hogy a „kemalizmus áldozatai” összefogásának ideje jött el, vagyis a zömmel vidéki, vallásos törökök és a kurdok egymásra találásának. Az biztosan mondható, hogy ha netán második fordulóra kerülne sor, akkor a lakosság 16-18%-át kitevő kurdok Erdoğanra szavaznának. (Az amerikai Gallup felmérése szerint a kormányfő támogatottsága az etnikai törökök között 60%, a kurdok között 67%.) Az elnökválasztás ugyanazt bizonyíthatja, mint amit a március végi helyhatósági választások is: a kormányzó AKP-nak és Erdoğannak nincs alternatívája. A képbe csak egyvalami zavarhatna be: ha Abdullah Gül kilépne az AKP-ból., és új pártot alapítana, az AKP-tól középre. Egyelőre azonban ez inkább csak az ellenzék vágyálmának tűnik.

- ht -